Az előző részek tartalmából

 "Van nekem egy diófám,
de az olyan fajta;
dió terem rajta,
mellette az almafám,
azon pedig alma...
Tudom, el se hiszitek,
hiába is mondom,
van ribizlibokrom is,
és azon a bokron,
azon is csak ribizli,
azon se nőtt még soha
se szőlő, se mandula..." 
(Zelk Zoltán)

Kedves Naplóm!
Az utóbbi időben szerencsére volt bőven tennivalóm, így elhanyagoltam a beszámolókat. Összefoglalom tehát az elmúlt két hónap fontosabb eseményeit.

2016. nyár, kerti aktualitások:

Az idei batáta-projekt teljes kudarc. Hármat ültettem, az egyik, bár azonnal kikelt, de azonnal el is száradt, a második ki sem kelt, a harmadik pedig még csak most kezdett el kibújni, mikor lassan jönnek az éjszakai fagyok. Szegény halálra van ítélve...

A paradicsom, éppúgy, mint tavaly, gazdag termést hozott, de a biogazdálkodás következtében poloskák és egyéb halálos betegségeket terjesztő élőlények lakhelye szinte mindegyik példány.

Az aputól kapott egy darab csoffadt kis csicsókából hatalmas növény lett (férj azóta is csak paszulyként emlegeti), és remélem lesz alatta bőven, mert az ő agresszív térhódításának és erőszakos magatartásának tulajdonítom a mellé vetett batáták halálát.

Mindent egybevéve egyébként egész normálisan fest a kert. Idén nyáron még medencét is vettünk, bár alig volt lehetőség pancsikolni benne, mert rengeteget esett és nem voltak túl hosszan tartó kánikulák. A medencét kútvízzel töltöttük fel, ami elképesztően hideg, szóval ki kellett várni türelmesen, mire használatba vehettük.






2016. augusztus, egy régi terv végre megvalósul:

Az általunk műhelynek titulált szemétraktárban az állapot már tarthatatlan volt. A két év alatt behordott kosztól eltekintve, tele volt használaton kívüli kacatokkal, egymás hegyére-hátára halmozva. Egyszer aztán nekiálltam, és minden érzelmet kizárva, amit lehetett, kidobtam, a többi holmit pedig csoportosítottam, ahogy a képeken is látszik. Csodás lett a végeredmény, a nyár egyik legnagyobb projektje, amire büszke vagyok.

Ilyen volt:


És ilyen lett:



2016. augusztus-szeptember, grillszezon, főzés, és egészséges ételek:

Szerencsére azért a sok-sok eső és rossz idő ellenére is tudtunk néhányszor grillezni. Jutott idő benti sütögetésre és kreatívkodásra is, és némelyik ételt sikerült le is fényképezni. Mutatok ízelítőül néhány ilyet. A sztéksütés egyébként nem az én érdemem, a ribeye-t R. hozta, férj nagy örömére, és ő is készítette el, szép rózsaszínre, ahogy azt kell, szintén férj nagy örömére, mert az én adagomból is jutott neki. Alább láthattok még mindenféle egészséges csodát, szülinapi tiramisùt, sütőtök-pogit, töklevest és cukkini-fasírtot, és még ami eszembe jutott. És akkor az sk. müzliszeletekről még említést  se tettem.




Steak




 Müzliszelet



Mindenkinek kitartást a tanévhez, jó munkát, vidám őszi napokat kívánok!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Boldog születésnapot Sweethomeprojekt!

A blog már nem menő

Februári agónia